Kedves eLJé bácsi!
Jujjj, hihetetlen, hogy milyen jóképűnek tetszik lenni a bácsinak! A szünetben, meg órán a pad alatt, a lányokkal mindig azt nézegetjük, hogy lehet ilyen sármos, jól fésült ez az eLJé bácsi. Nagyon tessék vigyázni a bácsinak az alakjára, meg a hajára, mert olyan könnyen meg lehet ám csúnyulni, meg olyan pillanatok alatt meg teccik tudni őszülni. Vagy netán még kihullik! Jaj, de nagy kár lenne, azokért a pomádézott, szálanként fésült tincsekért.
Tapasztalataim szerint a hülyeségtől igazán meglehet. Ráadásul gyorsan. Szóval nagyon tessék odafigyelni, hogy miket tetszik mondani, mert oda lesz a szépsége és a sármja a bácsinak, és akkor mi marad? A bácsinak belbecse?
Tetszik tudni, ámulatba ejt a bácsi. Pillanatok alatt csak úgy ívelt a karrierje felfelé, jó magasra. Látszik, hogy a bácsi és a barátai nagyon egy hullámhosszon vannak, nyilván azért segítették ennyire. OVé bácsi is biztosan nagyon kedveli a bácsit. Ha jól gondolom, hasonlóan gondolkodnak arról, hogy hogyan kell működnie Magyarországnak, a társadalomnak. Mi, pontosabban ki határozza meg az ország rendszerét, közéletét, kulturáját, mindennapjait. OVé bácsi biztosan már mindent megtervezett jó előre és a bácsinak néha el-eldob egy kis morzsát, és akkor nyilván eLJé bácsi nagyon büszke magára, hogy szak- és beavatott.
Büszkeségénél már nyilván csak vehemenciája nagyobb a bácsinak. Jujj, ahogyan az emberek igazáért és azért küzd, hogy amire a választók felhatalamzták azt, mindenképpen teljesítse. Az annyira, de annyira cuki! Az az egy szerencséje van a bácsinak, hogy a választók nem kérdezgetik meg egymást: „Hé, Te, választótárs! Te tényleg erre hatalmaztad fel az OVé és eLJé bácsit? Mert szerintem nagyon gyorsan kiderülne, hogy nem bizony, nem pont erre és főképpen nem így. Például a a kilencvennyolc százalékos különadó dolgában: OVé, eNTé és eSZKá bácsin kívül mondta a bácsinak valaki, hogy mindenképpen dobjon be még egy módosítót a kedvükért, hogy az eSZKá bácsi és „sorstársai” mégse fizessenek annyit és egyenlőbbek legyenek az egyenlőknél?
Aztán meg el is tetszik magyarázni, hogy mi fán terem az Alkotmány, az Alkotmánybíróság és még eSeL bácsit is kérdőre tetszik vonni, hogy mégis hogyan történhetett meg mindaz az elmúlt húsz évben, amit a bácsi szörnyűlködve szemlél. Mivé lett ez az ország? Már tarthatatlan volt a helyzet, még jó, hogy jött ez a fülkeforradalom. Ha ez nincs, akkor vajon hova jutunk?
Bárhova, most így. Ugyanis: nincs gond. Legfeljebb egy gyors módosítás, és máris úgy néz ki az Alkotmányt, az AB hatásköre, ahogyan csak az OVé bácsi megálmodta. Varzsütésre. Mi meg majd csak megleszünk itt valahogy. Tetszik tudni, csak felnőttek az emberek az átkosban is valahogy. Tetszik tudni, amikor a bácsinak az elvbarátai voltak hatalmon. Persze, persze! Nem ismerte őket személyesen a bácsi. De teljesen biztos vagyok benne, - hiszen annyira egy húron pendülnek, - hogy azok lettek volna.
Ráadásul, még azt is hallom, hogy még a felesége bizalmáért is meg kellett küzdenie, még ő is kételkedett a jóindulatban, a konstrukcióban. Ezzel két bajom van. Először is biztosan tudnunk kell ezt nekünk – választóknak? Biztosan ránk tartozik a bácsi családi és magánélete? Vagy ezt csak úgy tetszett mondani, hogy látszódjon, hogy a bácsi is ember? Másodszor, ha a felesége nem értett egyet ezzel az „ötlettel”, nem kellett volna még egyszer átgondolni? Ha már a szűkebb környezete is vitába szállt a bácsival – amihez láthatóan nincs hozzászokva – akkor talán csak meg kellett volna gondolni, hogy valami csak nincs jól ezzel a berendezkedéssel, ezzel a gőggel és ezzel a módszerrel.
Puszilom a bácsi jól fésült pofiját:
Polli, Állam Polli.
